Új LEADER kiírás

Falumegújítási Díj

A nemzeti fejlesztési és gazdasági, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter közösen meghirdetik a Magyarországi Falumegújítási Díj 2009. pályázatot, „Új energiák egy erős közösségért” mottóval.

Sajtóközlemény

Tizenhét LEADER-térségben már kézbesítik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) vidékfejlesztési jogcímeinek támogatási határozatait, ami feljogosítja a kedvezményezetteket beruházásaik megkezdésére.

AKG rendelet módosítás - ÚMVP Irányító Hatóságának 46/2009. (VI. 29.) közleménye

AKG rendelet módosítás - ÚMVP Irányító Hatóságának 46/2009. (VI. 29.) közleménye

Júniusban megrendezésre kerülő Falunapok a makói kistérségben

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2009. évben pályázatot hirdetett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatálya alá tartozó települések önkormányzatai, az önkormányzat intézményei, e településeken rendezvényt tervező non-profit szervezetek, illetve magánszemélyek számára helyi rendezvények szervezésére, helyi közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására.

Irodavezető váltás a Makói Helyi Vidékfejlesztési Irodánál

Tájékoztatásul közöljük, hogy a Makói Helyi Vidékfejlesztési Irodában 2009. május 4-től személyi változás történt.

Az új irodavezető: Szemlics Eszter

Az iroda elérhetőségei változatlanok:
6900 Makó, Széchenyi tér 22. földszint 21. ajtó
Tel: 06-62-511-800 /182
Fax:06-62-511-801

E-mail: makoi@vkszi.hu

AKG tájékoztató roadshow


A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága országos AKG tájékoztató roadshowt indított.

Az Irányító Hatóság minden érdeklődőt szeretettel vár 2009. május 19-én Szegeden,  Megyei Önkormányzat (6741 Szeged, Rákóczi tér 1.) épületében megrendezésre kerülő  „Agrár-környezetgazdálkodás 2009 – 2014” című szakmai tájékoztató fórumára.

ÚMVP támogatási előleg - Május 13-ig igényelhető a maximum 20%-os támogatási előleg, 5 jogcím esetén

91/2009. (IV. 22.) Korm. rendelet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program egyes intézkedései esetén 2009. évben nyújtandó támogatási előleg fizetéséről.

Falunapok 2009. pályázat eredményei

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2009. évben pályázatot hirdetett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatálya alá tartozó települések önkormányzatai, az önkormányzat intézményei, e településeken rendezvényt tervező non-profit szervezetek, illetve magánszemélyek számára helyi rendezvények szervezésére, helyi közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására.

Több mint 500 nyertes falunapi pályázat várható

Több mint 500 nyertes falunapi pályázat várható

Módosultak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatások részletes feltételei

Az FVM 29/2009. (III.25.) számú rendeletében módosította az EMVA forrásból finanszírozott támogatások részletes feltételeit megállapító egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek. A legfontosabb változások a támogatási kérelmek benyújtásának határidejét érintik:

Tartalom átvétel