Indulnak a Mezőgazdasági Téli Esték – Jó hírrel nyitott a szakmai fórum
A Mezőgazdasági Téli Esték rendezvénysorozat 2009/2010-es első előadásnapja november 20-án, pénteken 16 órakor volt a Korona Konferencia Központ és Szolgáltató Ház nagytermében (Makó, Széchenyi tér 10.) – tudatta honlapunkkal a Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője. Itt fogadta ugyanis Makó polgármestere, dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő Gőgös Zoltánt, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát, aki a rendezvény megnyitója előtt települési fórumot tartott Apátfalván a termelőknek.
Gőgös Zoltán már-már hagyományos alkalomnak nevezte látogatását a makói kistérségbe, ahol közvetlenül szerezhetnek egymástól információkat a termelők és a minisztérium. A fórum szakmai témái voltak az október 30-án lezárult (118/2009. (IX.24.) MVH Közlemény) „a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások”, valamint elhangzott az aszálykár kompenzálásának kérdése is.
A rendezvényen több kérdés is felmerült a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (169/2009 számú) a Nemzeti Diverzifikációs Programban „megvalósuló mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás igényléséről szóló” közleményével kapcsolatban, melyre készségesen válaszolt a szakállamtitkár.
A rendezvényen dr. Buzás Péter bejelentette, hogy uniós eredetvédelmet kapott a makói hagyma. Ez komoly marketingtámogatást jelent a termelőknek, főként a minőséget kereső piacokon. A makói vöröshagyma 2000-ben lett hungarikum, ettől kezdve csak a meghatározott technológiával, a térségben termelt zöldséget lehetett ezzel az elnevezéssel forgalomba hozni – mondta az államtitkár. Dr. Buzás Péter hozzátette: az uniós eredetvédelemmel ez most már az EU egész területén így van.
A minisztérium a jövőben a közösségi marketingben kiemelten kezeli majd a makói hagymát. Az itt élők feladata lesz a termelői kultúra fenntartása, a Hagyma Terméktanácsé pedig hogy kidolgozza az eredetigazolás szabályozását. A mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szúrópróbaszerűen ellenőrizni fogja, hogy valóban betartják-e az európai eredetvédelem szabályozását – tudatta Gőgös Zoltán.
Gazdag János, a Hagyma Terméktanács elnöke elmondta, a Makó térségében megtermelt vöröshagyma 16 százalék feletti szárazanyagtartalma jelentősen meghaladja a máshol előállított zöldségét, tömör, kemény húsú, egyedi gasztronómiai értéket hordoz, és jól eltartható.
A dughagymás eljárással, két év alatt előállított makói hagyma árban nem tudja felvenni a versenyt a magról vetett hagymával, beltartalmi értékei azonban sokkal jobbak, így elsősorban azokon a piacokon sikeres, ahol hajlandók a minőségért fizetni – fogalmazott az elnök.
Gőgös Zoltán elmondta, hogy Makón és a térségben komoly jelentősége van a mezőgazdaságnak, fontos, hogy figyelmet kapjanak a termelők, ezért lényegesnek tartja az ilyen témájú rendezvényeket, hiszen ezeken a rendezvényeken, szakmai fórumokon nyílik lehetőségük a termelőknek találkozni és feltennie azokat a kérdéseket a minisztérium dolgozóinak, melyek aktuális problémákat hordoznak.
Természetesen a Mezőgazdasági Téli Esték rendezvénysorozata folytatódik a következő rendezvény 2009. 12. hó. 01-én 17:00-kor kerül megrendezésre a polgármesteri hivatal földszinti házasságkötő termében .A rendezvény témaköre: Az Agrár Környezet Gazdálkodás aktuális kérdései. A téma meghívott előadói lesznek ez alkalommal Regő Antalné talajvédelmi felügyelő és Fodor János növényvédelmi felügyelő.
Laczi Teodóra
Makói HVI




















