Új aszfalttükör Gerizdesen a Doprastav jóvoltából
Az M43 autópálya és a 43. számú főút összekötő szakaszának kivitelezője a szlovák Doprastav A.S. Magyarországi Fióktelepe. Ismeretes, hogy az autópálya uniós támogatással épülő kiemelt projektje 2011 augusztusára Makóra ér. Addig a forgalom csillapítása érdekében az elmúlt hónapokban újabb lézeres sebességmérőt kaptunk, éjszaka Makón ismét érvényben van a 40 km/h-s sebességhatár, az Aradi utca előtt sebességmérőt helyeztek el. Kísérleti forgalomcsillapító lámpás gyalogosátkelő épült. A Magyar Közútkezelő Kht. is kiveszi a részét rendszeres kátyúzással, marással és útburkolati jelfestéssel. Az autópálya-építő cég most Makón 20 millió forintból épített Gerizdesen új útburkolatot.
A városi úthálózat jelenlegi állapotának áttekintése után a képviselő-testület döntött: a Kertész, Lisztes, Platán és Kökény utcák útburkolatának felújítását javasolta az útépítő cég számára, akik az aszfaltozáshoz szükséges felméréseket, számításokat, terveket ezen utcaszakaszokra elkészítették. A munka során a meglévő burkolatok marása, aszfaltozása történik meg, mintegy 6.300 m2 felületen.
Makó polgármestere, Dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő elmondta, bár a város számára ebben az évben komolyan szűkült a pénzügyi mozgástér, a fejlesztések tekintetében sikereket könyvelhetünk el. Szükség volt például Lesiben a csatornázásra – megvalósítottuk. Honvédban az önerős útalapra idén aszfalt került. Ugyanígy volt most lehetőségünk Gerizdes útjainak felújítására. A beruházás összesen húsz millió forintba került, és szükségességét mi sem bizonyítja jobban, hogy az út 1964-ben épült, és több mint húsz éve nem újították fel. A szennyvízcsatornázás kapcsán elmondta, ragaszkodni fogunk az azonos minőségben való visszaállításhoz. Az érintett utcák lakói számára tájékoztató fórumot szervezett az elmúlt szombaton az önkormányzat, ahol informálták az érintetteket a felújítás időtartamáról, a beavatkozás jellegéről. Lakatos Lajosné a telepen lakók nevében megköszönte, hogy a több éve kért felújítást megvalósította a város. Arra kérte az autótulajdonosokat, tartsák be a 30-as övezetre vonatkozó szabályokat a jó minőségű úton is.


















