Híreink

A neten is vigyázunk egymásra

Honlapot indít az önkormányzat a Biztonságos Makó Program részeként. A weboldalunkról közvetlenül is elérhető webfelületen a program aktuális információi mellett, korosztályra szabottan mindenki találhat kedvére való tartalmat.

Teljesen kihasznált a Korona

A múlt héten ismét megnyitott a Korona Szálló földszintjén az étterem, ahol fogadásokat, rendezvényeket szervezhetnek maguknak profi vendéglátók segítségével a makóiak és vendégeik, naponta pedig menüvel állnak az érdeklődők rendelkezésére. A bérlő, Vincze Csaba korábban a Holdfény Éttermet üzemeltette Szegeden. A Korona mellett most Vincze Csaba működteti az algyői Horizont Éttermet is.

Hajdúdorogra és Vácra került a Pulitzer-díj

Felsőoktatási kategóriában Horváth Borbála, a Nyíregyházi Főiskola hallgatója és Pion István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákja kapta a Pulitzer Szülővárosa Díjat. Középiskolás kategóriában ebben az évben nem adott ki díjat a zsűri. A makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) alapította elismerést csütörtökön adták át a Maros-parti városban.

Szeretjük-e a fákat?

A városokban élők tudják leginkább, hogy még a legapróbb zöldfelület is mekkora kincset jelent. Az összezsúfolt épületek miatt azonban sokszor nem lehet nagy helyigényű zöldfelületet kialakítani, így a belterületeken kevés a park, természetközeli terület ahol csak akár egy percre is meg lehet pihenni, feltöltődni. A kérdés mégis sokszor felmerül, megéri e parkosítani, fákat ültetni, mit adnak nekünk a fák?

Miért ültessünk fákat?

Megújul a Kálvin téri bölcsőde

Az Önkormányzati Minisztérium kiírására nyújtotta be Makó Város Önkormányzata pályázatát áprilisban. A pályázat nyert, így jövőre megújulnak a Kálvin utcai bölcsődeépület nyílászárói, illetve megoldják a jelenleg beázó lapostető gondját. A témában október 20-án tartott sajtótájékoztatót az intézményben Makó polgármestere, dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő és Rózsa Istvánné, az Egyesített Népjóléti Intézmény vezetője.

Építési szakaszba lépett Kálvin téri iskolaépület felújítása

A támogatási szerződés megkötése és az engedélyes kiviteli tervek birtokában most építési szakaszába ért a Makói Általános Iskola Kálvin épületének felújítása – mondta el október 20-i sajtótájékoztatóján a város polgármestere, dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő. A tanítás ennek ellenére zavartalan, a felmerülő kellemetlenségek miatt pedig a polgármester köszönte a szülők és tanárok türelmét.

Szerelik a belépésjelzőket Makón

Makó Város Önkormányzata a Biztonságos Makó Program részeként belépésjelző készülékek vásárlását támogatja. A berendezést már a Hagymafesztiválon is lehetett igényelni, akkor összesen ötvenen jelentkeztek. Lapunkban igénylőszelvény jelentettünk meg, amelyet már több mint 300-an töltöttek ki és adtak le. A szelvényeket az önkormányzat portáján található gyűjtődobozba lehet bedobni. Ingatlanonként és személyenként egy berendezés igényelhető támogatással.

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

Makó Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2010. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2009/2010. tanév második és a 2010/2011. tanév első félévére vonatkozóan.
A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Csoportjánál (Makó, Széchenyi tér 22., szárnyépület 32-es iroda) október 1. napjától átvehető. A pályázat benyújtási határideje: 2009. október 30.

Híres Makó? – Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy

A HÍR védjegy használati jogának elnyerésével a hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeink és élelmiszereink ismertségének növelése, az ilyen termékeket gyártók piaci lehetőségeinek bővítése, valamint a Hagyományok Ízek Régiók gyűjtemény hasznosításának és bővítési lehetőségének megteremtése.

Beköltöztek a Bajzába a makói iskolások

A Kálvin téri épület uniós és hazai forrásból támogatott átalakítása miatt ebben a tanévben 11 felsős osztály használja átmenetileg a Bajza utcában lévő iskolaépület 80-as években épült részét. Az iskola sikeresen átköltözött, a tanítás zavartalan.

Tartalom átvétel