Híreink

Szerelik a térfigyelő kamerákat Makón

A Megyeház utcán tekintette meg február 23-án Makó polgármestere, dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő az új térfigyelő kamerák szerelését. Az önkormányzat tavaly 50, az idén szintén 50 millió forintot fordít a Biztonságos Makó programra – mondta el sajtótájékoztatóján Makó polgármestere, dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő. Az összeg döntő részét, 87 millió forintot az eszközök beszerzésére és telepítésére fordítja a város.

Biztonságos és turistabarát

Következő ütemmel folytatódik a város kerékpárút hálózatának fejlesztése

A jelenleg meglévő kerékpárút hálózat, valamint a 2007-ben készített városi kerékpárút-fejlesztési koncepció figyelembevételével újabb városi kerékpárút elem terveztetését indította el az önkormányzat. A pályázati sikerről Makó polgármestere, dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő informálta a sajtó munkatársait február 16-án a Városházán.

Fürdő alapkő letétel

Makón 2010.március 12 -én került megrendezésre, ünnepélyes keretek között t a makói gyógyfürdő új épületének építése. Dr. Buzás Péter polgármester, országgyűlési képviselő Bajnai Gordon kormányfővel együtt elhelyezte a fürdő alapkövét a Marczibányi téren. A miniszterelnök ezt követően meglátogatta az épülő Kálvin utcai iskolaépületet, majd megnyitotta a Koronában zajló turisztikai konferenciát.

Egyéni választókerületek számának, sorszámának és területi beosztásának felülvizsgálata...

... a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán.

Határozat az egyéni választókerületek számának, sorszámának és területi beosztásának felülvizsgálatáról, 1. sz. melléklet (Önkormányzati egyéni választókerületek területi leírása), térkép

Makó lakossága ez év január 1-jén 24 ezer 447 fő volt. Mivel így a település népessége 25 ezer fő alá csökkent, a választási eljárásról szóló törvény értelmében a helyi választási iroda vezetője elvégezte a település egyéni önkormányzati választókerületeinek felülvizsgálatát.

A választókerületek kialakításánál elsődleges a választójog azon alapelve, hogy a választópolgárok szavazatai egyenlők, ez pedig úgy érhető el, ha közel azonos lakosságszámú választókerületek alakulnak. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény értelmében 25 ezer lakosig az egyéni választókerület száma tíz lehet, a listás mandátumok száma pedig hét.

Véget értek a Mezőgazdasági Téli Esték

A Mezőgazdasági Téli Esték rendezvénysorozat záró előadása február 9-én, kedden 17 órakor volt a városháza földszinti házasságkötő termében. A nagy népszerűségnek örvendő rendezvényt a Helyi Vidékfejlesztési Iroda szervezte, a látogatók nem csak a helyi mezőgazdasági termelők voltak, de a kistérségből is nagy számban részt vettek a rendezvényen.

Telephellyel bővül az ENI bölcsődéje a Búza utcán

A szerződésaláírásig eljutni: ez a beruházás egyharmada
A bölcsőde támogatási szerződését Szűts László (a Váti Kft. szegedi irodavezetője) látta el kézjegyével az irányító hatóság részéről, dr. Buzás Péter polgármester, országgyűlési képviselő pedig a város részéről. Utóbbi elmondta, a város fejlesztésének egyik stratégiai ágazata az oktatás: ennek keretében a kisgyermekes édesanyák munkavállalása érdekében bővíteni kell a bölcsődei férőhelyek számát – ezt határozta el a képviselő-testület ciklusprogramjában. Az Európai Unió pedig támogatja ezen törekvéseinket.

Művelődési pályázati kiírás

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Oktatási és Művelődési Bizottsága 2010-ben pályázatot hirdet 2010. március 1-jétől 2010. december 31-ig megvalósuló programokra. Az e célra felhasználható támogatási keret 700 ezer forint.

A pályázat célja:

Külügyi pályázati felhívás

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Oktatási és Művelődési Bizottsága 2010. évi költségvetésben biztosított Külkapcsolati pályázati alap felhasználásával pályázatot hirdet a 2010. március 1-jétől 2010. december 31-ig megvalósuló programokra/tevékenységekre. Az e célra felhasználható támogatási keret: 1 millió forint.

A pályázat célja:

Benedek Elek: Az égig érő fa

"Benedek Elek: Az égig érő fa" címen képzőművészeti pályázat került kiírásra Makón és a kistérségben élő óvodáskorú gyermekek részére. A pályázati kiírás, illetve az ismert mese az alábbi linkeken megtekinthető:

Pályázati kiírás
Benedek Elek: Az égig érő fa

Térképre kerülni – szavazatokat várnak a makói fiatalok

Makói diákok pályáztak a Kerülj a térképre weboldalon egy Makóról szóló kisfilmmel. A pályázaton közönségdíj is van, ezért kérünk mindenkit, aki úgy érzi, hogy megérdemelik, hogy a film alatti linken szavazzon a fiatalokra.

Tartalom átvétel