Híreink

Látványos szakaszába ért a buszpályaudvar megújítása

A belváros uniós forrásból tervezett felújításának része az új, Makovecz Imre által tervezett épület, amellyel méltó környezetbe érkezhetnek az ügyintézésre érkező térségiek, a hazalátogató elszármazottak és a fürdőváros vendégei a buszpályaudvaron.

A slágerkérdések

A szennyvizes fórumokon a leggyakrabban elhangzott információk

Mikor kezdődik a kivitelezés?

A kivitelező kiválasztása pályáztatás jelenti az egyetlen lehetséges utat. Jelenleg ez a munka zajlik, a Társulsás ajánlatokat kér a törvény betűi szerint. A Társulás 7 ilyen kérést, más néven tendert tervez,
ebből három szolgáltatási, előkészítési, három építési, és lesz még egy áru-, és gépbeszerzés is. A három szolgáltatási tendert már meghirdettük, többnél az ajánlatok értékelésére, tehát a borítékbontásra

ASA ügyfélszolgálat

Az ASA Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. jelen pillanatban a következő módon érhető el az ügyfelek számára, központi telefon: 06-62/535 780, fax: 06-62/535 790, e-mail: asa-hmv@asa-hu. hu. Postacím és személyes ügyfélszolgálat: 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. E. u. 64., személyes ügyfélszolgálat lakosság részére bármely településről: minden kedden 7–12 óráig, csütörtökön 12–16 óráig a fenti címen.

Nyílt nap! Legyen vendégünk a megújult Kálvin Iskolában!

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete hívja, várja Önt és családtagjait a korszerű oktatási eszközökkel felszerelt, modern iskolába augusztus 30-án, 16-18 óra között az iskolabejárással egybekötött Nyílt Napra! A látogatóknak csoportosan biztosítunk lehetőséget a bejárásra. Mindenkit szeretettel várunk.
Dr. Buzás Péter polgármester

Elkészül a Makovecz-fürdő jövő júniusra

Várhatóan jövő június közepén megnyílik a 3,6 milliárd forintos beruházással épülő új makói fürdő, a remények szerint a komplexum évente 600 millió forintos bevételt hoz majd – hangzott el azon a bejáráson, ahol a képviselő-testület tagjai és a sajtó képviselői személyesen tekinthették meg az építési területet múlt szerdán. Bár az időjárás okozott gondokat, a Keviép Kft. igazgatója szerint a határidő tartható.

Tájékoztató az augusztus 20-i rendezvényekkel kapcsolatos forgalmi rendről

Ez úton tájékoztatjuk a makóiakat, hogy augusztus 19-én 8 órától augusztus 21-én 3 óráig félpályás útlezárás lép életbe a Szent István szobor két oldala melletti útszakasz belső sávján. A nemzeti ünnepen, augusztus 20-án 13 órától egészen 23.óráig teljes útlezárás lép életbe ugyanezen útszakaszon. A forgalom-elterelés miatt szíves türelmüket, megértésüket kérjük.

Ígéret már van a kárenyhítésre

Ülést tartott a makói Helyi Védelmi Bizottság (HVB) augusztus 12-én, hogy tájékozódjon, a június 18-i vihar okozta károk, illetve a térségi belvízproblémák megoldása jelen pillanatban hol tart.

Külsős szakemberek értékelték Makót

Két orosházi szakember érkezett ma Makóra, hogy a Virágos Magyarország városszépítő mozgalomba idén is benevezett városunkat zsűrizze. A kertészek dr. Buzás Péter polgármester dolgozószobájában kezdtek, ahol városunk első embere mutatta be nekik röviden Makót. Ádók Jánosné főkertész lapunknak a látogatás kapcsán elmondta, a nagyobb felújítások, építkezések befejezése után Makó újból esélyes lehet a magyarországi fődíj elnyerésére, és a nemzetközi ezüstérem esetleges bearanyozására.

A 2010. évi helyi önkormányzati választásokon az érvényes jelöléshez szükséges ajánlások száma

A Helyi Választási Iroda a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 38. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján közzéteszi a 2010. évi helyi önkormányzati választásokon az érvényes jelöléshez szükséges ajánlások számát:

Egyéni választókerületi képviselő jelöléshez:
Az egyéni választókerület választópolgárainak 1 %-a ajánlása szükséges.
1. sz. egyéni választókerület: 27
2. sz. egyéni választókerület: 24

TÁJÉKOZTATÓ a Helyi Választási Bizottság üléséről

TÁJÉKOZTATÓ a Helyi Választási Bizottság üléséről

Az ülés időpontja: 2010. július 27. (kedd) 8.00 óra

Az ülés helyszíne: Polgármesteri Hivatal, Makó, Széchenyi tér 22., I. emeleti kistárgyaló terem

Az ülés tervezett napirendje:

1. A települési kisebbségi önkormányzati választások kitűzése

Az ülés nyilvános.

Tartalom átvétel